Most kiszámoltam, 73 nap maradt még ebből az évből. Ez az az év, amikor egy 1994. évi iskolai füzetes feljegyzés utópiája szerint férjhez kellett volna mennem. Ott van, levezetve, feketén-fehéren. Bár sosem szerettem igazán születésnapozni, akkor azt találtam ki, hogy abban az évben fogok férjhez menni, amikor a születésnapom szombati napra esik. Azon a szombaton. És ott világít a régi füzetben a piros ceruzával írt évszám: 2007. Végül úgy esett, hogy nem mentem férjhez azon a napon, bár lett volna kihez, ő most is itt van egy karnyújtásnyira tőlem és mostanában a kedvemért még a szakállát is megnövesztette. Nem tudom, aznap mit csináltam, próbáltam utánakeresni határidőnaplóban, e-mailek között, de csak egy üzenetet találtam a telefonomban, amit azon a napon írtam, és aminek tanulsága szerint azon napomból fél órát azzal töltöttem, hogy a szüleim lakásának erkélyén a hatalmas kandúrunkkal az ölemben olvastam egy Magdalena Tulli könyvet (bizony, ő is pszichológus-író)(az is itt nem arra utal, hogy én is). Előző este viszont még Pesten ünnepeltem a barátokkal, egy Nagyvásárcsarnok melletti caféban, még J. is eljött Debrecenből, ki kellett érte mennem a Kálvin térre, mert ő soha nem talál oda egy helyre még sokadszorra sem, nemhogy elsőre. És kaptam egy búgócsigát, ami nem búg. Valahogy nem tudom búgatni. És vártam valakit, aki végül nem jött el.
Két dolog miatt számoltam ki, hány nap van még szilveszterig. Az egyik, hogy a tegnapi est után nagyon jót beszélgettem kedvenc kozmopolitámmal, aki jelenlegi szerelméről beszélt nekem hosszan (a kettővel ezelőtti én magam voltam), egy mondatban emlegetve Moszkvát, Londont, Párizst és Barcelonát, mint ezen szerelem színtereit. Igazi orosz lélek, és mindenre van egy idézete, továbbá megfertőzött azzal a gondolattal, hogy amit szilveszterkor csinálunk, azt fogjuk csinálni egész évben. Annak idején ez jelentősen rányomta a bélyegét közös szilvesztereinkre.
Az imént pedig rábukkantam a flickr nevű yahoos fotógyűjtő oldalon egy bird in the hand nevű felhasználó szörnyen hangulatos fotóira, köztük pedig ezekre az egyszerű, de annál zseniálisabb rajzokra.
Minden napra egy rajz, post-it-a-day, most ezekből akarok naptárt csinálni , esetleg felvenni ezt a szokást és minden nap rajzolni valamit az aznapi dátum ihletésével. Először azt hittem, egy unatkozó, bár kétségtelenül kreatív amerikai gimnazista játékáról van szó, aztán szép lassan kiderült számomra, hogy bird in the hand nem más, mint Lisa Congdon san francisco-i grafikus-designer. Nem mintha ez bármit is jelentene, legfeljebb annyit, hogy profi a csaj. A sok dátum láttán elkezdtem mindenféle emlékeztetőket beírkálni a határidőnaplómba, na meg azért is, mert nemrég megtaláltam a 2003-as naptáramat, azt olvasgatva akkor egész emléklavinák indultak meg a fejemben. Olyan bejegyzéseket találtam, mint például: "délután mammutvarrás", vagy: "ez egy láthatatlan hét", meg: "J. ma és előző életében tyranosaurus rex volt". Ezen kívül egy tucat rajz, mindenféle verspiszkozat, olyan rímpárokkal, mint kifürödhető-agyvelő. Így hát, hogy a jelenlegi naplóm is ilyen remekül felidézzen engem négy év múlva, elkezdtem jegyzetelni, és közben volt ez, hogy gyorsan megszámoltam, hány napom van még az évből. Férjhez menni, ha éppen ahhoz van kedvem, vagy rajzolgatni. Vagy olyan esteket csinálni a legjobb barátaimmal, mint amilyenre a tegnapi sikerült. Reggel óta nem bírom leírni, milyen volt, annyira olyan. Lehet, hogy majd holnap megpróbálom újra, amikor egy kicsivel több alvás után leszek, mint a tegnapról mára teljesített négy óra.
Az imént pedig rábukkantam a flickr nevű yahoos fotógyűjtő oldalon egy bird in the hand nevű felhasználó szörnyen hangulatos fotóira, köztük pedig ezekre az egyszerű, de annál zseniálisabb rajzokra.
Minden napra egy rajz, post-it-a-day, most ezekből akarok naptárt csinálni , esetleg felvenni ezt a szokást és minden nap rajzolni valamit az aznapi dátum ihletésével. Először azt hittem, egy unatkozó, bár kétségtelenül kreatív amerikai gimnazista játékáról van szó, aztán szép lassan kiderült számomra, hogy bird in the hand nem más, mint Lisa Congdon san francisco-i grafikus-designer. Nem mintha ez bármit is jelentene, legfeljebb annyit, hogy profi a csaj. A sok dátum láttán elkezdtem mindenféle emlékeztetőket beírkálni a határidőnaplómba, na meg azért is, mert nemrég megtaláltam a 2003-as naptáramat, azt olvasgatva akkor egész emléklavinák indultak meg a fejemben. Olyan bejegyzéseket találtam, mint például: "délután mammutvarrás", vagy: "ez egy láthatatlan hét", meg: "J. ma és előző életében tyranosaurus rex volt". Ezen kívül egy tucat rajz, mindenféle verspiszkozat, olyan rímpárokkal, mint kifürödhető-agyvelő. Így hát, hogy a jelenlegi naplóm is ilyen remekül felidézzen engem négy év múlva, elkezdtem jegyzetelni, és közben volt ez, hogy gyorsan megszámoltam, hány napom van még az évből. Férjhez menni, ha éppen ahhoz van kedvem, vagy rajzolgatni. Vagy olyan esteket csinálni a legjobb barátaimmal, mint amilyenre a tegnapi sikerült. Reggel óta nem bírom leírni, milyen volt, annyira olyan. Lehet, hogy majd holnap megpróbálom újra, amikor egy kicsivel több alvás után leszek, mint a tegnapról mára teljesített négy óra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése