Mandragóra

Egy hónapja kerülöm a grafomániámat. Nem nehéz kerülni, mert nincs nekem olyanom. Valaki mondta nemrég, hogy ő grafomán, és akkor hirtelen olyasféle hasfájásom keletkezett, mint ami olyasvalakinek szokott, aki nem grafomán, de közben megpróbálja elképzelni, hogy az milyen.
Fogalmam sincs, mi történt az elmúlt egy hónapban. Valahova azért mégiscsak jegyzetelnem kellene ezt az egészet (az életemet).
A még pocakban úszkáló Lili anyukája és Vera két év kihagyás után nálam találkozott egymással, Pesten. Egyikük Olaszországból, másikuk Angliából érkezett, és a Mandragórában szálltak meg. Azon a napon érkeztek meg, amikor asztobarátunk, aki akkoriban még a teaházszerűen narancssárgás hostel stábjába tartozott munkailag, derékig érő szőke haját egy milliméteresre cserélte.
Olaszul vacsoráztunk, magyarul nevettünk. Elfáradtunk. Édeseket ettünk, csak édeseket.
Tessék jegyzetelni, mondom magamnak, különben tisztára eltűnik ez az egész.