Лайка

Lajka kutya volt az első élőlény a világűrben. Nemrég tudtam meg, hogy soha nem tért vissza onnan, mint ahogyan azt korábban gondoltam. Pedig mintha még emlékeim is lettek volna, olyasmi, mintha láttam volna a tévében, hogy Lajka kutya kipattan a visszatért űrhajóból egy esőáztatta repülőtéren, valami pulóverféle van rajta, kicsit sápadt (!) és reszketeg, vagyis nem néz ki annyira jól, de azért egyben van és vakkangat is kicsit az összegyűlt tömeg legnagyobb örömére, ölbe kell venni persze, mert menni nem tud, majd fekete ballonkabátosok kísérik sűrű vakuvillanások közepette haza. Még arra is emlékezni véltem, hogy az egész tévés-híradós bejátszást mamánál nézem, a konyhaajtóból, és nappali fények vannak, meg pára úszik a konyha irányából - ebédidő? vagy befőzés? - és papó rejtvényt fejt a szokott helyén, az asztal bejárati ajtó felőli sarkánál. Utóbb azt leszögeztem persze magamban, hogy nyilván nem az élő adást láthattam (ez az egész 1958-ban volt, akkoriban még nem nagyon néztem tévét, sőt), inkább valami évfordulós összeállítás lehetett a Szputnyik 2 visszatéréséről, de aztán ez év októberének elején véletlenül megtudtam, hogy szó sincs róla.
Lajka ugatós kutya volt, a neve is emiatt lett az, ami. A Szputnyik 2-vel ment fel az űrbe, 1957. november 3-án, azaz pontosan 50 évvel ezelőtt. Lajka előzőleg egy állatmenhelyen lakott, két barátjával, Muszkával és Albinával, így hárman mentek szerencsét próbálni Bajkonurba. Lajka, Muszka és Albina eléggé egyformák voltak, úgyhogy folyton összekeverték őket az orosz űrhajózós multicég szőke katonái, végül a három kutyának már legalább hat különböző neve volt egyszerre, így Lajka egy idő után már nemcsak Lajka volt, hanem Kudrjavka (Bodri), Zsucska (Bogárka) és Limoncsik (Citromocska) is. Egy héten át centrifugázták a három jóbarátot, amikor is Muszkának és Alibinának elment a kedve az egésztől. Lajka lett a kiválasztott, ha úgy tetszik, a legkisebb királyfi, aki amúgy is a legjobban viselte hármójuk közül, hogy egy nap többször is megháromszorozták a szívverését.
Lajkának küldetése volt. Biológiai küldetése. Az ő feladata volt bebizonyítani az égbe vágyó földieknek, hogy sem a súlytalan lebegés, sem a gyorsulás, sem a tudat, hogy kint vagyok a semmiben, nem öli meg azt, ami él. Azt nem mondták el Lajkának - holott sokat barátkoztak az utazás előtti hetekben, mialatt egyre kisebb dobozokba zárták be őt - hogy visszaút már nem nagyon lesz. A világ második űreszközének nem volt visszatérő egysége. Ezt a mondatot az eddig halott legkegyetlenebb mondatok között tartom számon.
Lajka egy hétre elegendő, zselé formájú ételt kapott, amibe olyan mérget tettek, ami egy hétnyi repülést követően lassan megállította volna a szívét. A műhold azonban annyira felmelegedett a felbocsátás során, Lajka pedig annyira megijedt az egész lehetetlen utazástól, hogy hét súlytalan óra múltán már nem adott többé életjeleket.
Az egész disznóságot csak 2002-ben merték bevallani, az egyik szőke - név szerint Doktor Malasenkov - már annyira sokat álmodott a dobozba zárt Lajkáról, hogy nem bírta tovább és bemondta a híradóban, hogy Lajka nem a zselétől, hanem magától a kutyatest és kutyaszív számára túl nehéznek bizonyult űrutazástól maradt ott, ahova küldték: az égben. Az űrhajó - amiben Lajka csak állni és feküdni tudott, meg hét órán át nézni az egyre fogyó világűrt - ezután még összesen százhatvankét napot keringett odafent, majd elégett a Föld légkörében. Nemigen láthatott senki emberfia közvetítást 58' tavaszán arról, ahogy Lajka, Muszka és Albina, a három jóbarát újra találkoznak a Földön.

A világ nyugati fele fellázadt a Lajkát ért igazságtalanság miatt. Az állatvédők tiltakoztak, Angliában a Nemzeti Kutyavédő Liga egyperces néma megemlékezést hirdetett, mások a szovjet követségek előtt tiltakoztak, megint mások az ENSZ New York-i székháza előtt demonstráltak.
Nem tudom, Lajka most merre jár és bánja e ezt az egész űrutazós dolgot. Nem mindenkiből lesz az első élőlény a világűrben. Vagyis rajta kívül nem lesz már az soha, senki. Legfeljebb majd egy következő Földön. A dolog másik olvasata annyira bosszant, hogy nem is nagyon tudok írni róla, ez a megemlékezésképpen idepakolt videó azonban elmondja helyettem is, azt hiszem.

Ma félhold van, tiszta az ég, élesen látszik. Néztem, és mindazokra az egyszer élőkre gondoltam, akiket valaha előre küldtünk, magunk elé engedtünk valami nagyon ismeretlennek a küszöbén, hogy mi magunk aztán kevésbé féljünk.

Vigyázat, szomorú.
(Két percnél feltűnik Lajka is).